2012. augusztus 1., szerda

H2O - Footprints in the Sand



14 éven aluliaknak nem ajánlott!

Nekem tettszett.Nagyon sokat lehet tanulni ebből a történetből.Van amikor szomorú hangulatot hoz.Persze ezt az ecchi műfaja egyensúlyozza és egy kicsit 'vidít' :) Az is opening nagyon szép :)

Hirose Takuma-ról, a vak középiskolás fiúról szól a történet. Vakságának oka nem ismert, mivel az orvosok szerint látnia kellene. Édesanyja hirtelen halála mély sebet okozott neki, amitől magányos és visszahúzódó lett. Édesapjával elhagyják a várost és vidékre költöznek, ahol Takuma új középiskolába fog járni. Az első nap eltéved az erdőben iskolába menet, és egy vadkan is üldözőbe veszi, de szerencsére megjelenik neki egy lány, aki Otoha-chan néven mutatkozik be és azt állítja, hogy ő az idő hangjainak szelleme és az Ígéret Gyermekének szólítja a fiút.Miután végre megérkezik az iskolába, újabb lányokkal ismerkedik meg, különösen megkedvel 3 lányt. A határozott és önfejű Hayami Kohinata-t, a kedves és segítőkész Hinata Kagura-t, aki a Diáktanács elnöke és a vidám s rejtélyes Otoha-t. Tabata Yui a fő bajkeverő, miatta kerül Kohonita mindig nehéz helyzetbe. Otoha-chan ismét ellátogat a fiúhoz este és egy különös álomban (vagy talán nem is álom) visszatér a látása. Kohonita-chan az osztály utálatának legfőbb tárgya. Kinevetik, megalázzák, sőt, meg is verik. Senki se áll ki érte, de ezt már megszokta. Egy függőhídon túl lakik villamos-kocsikból épített "házában". Senki se merészkedik túl a hídon, mivel a szóbeszéd szerint egy gonosz szörny él a túloldalon, aki rettegésben tartja a falut.(Animeaddicts)

Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bármilyen hozzászólás jöhet a témához.Viszont élek azzal a lehetőséggel,hogy bármikor kitörölhetem a kommentet.
Ettől függetlenül legyetek tisztában a "szavatok" súlyával.Sosem voltam igazságtalan.

"Nem vagyok vezér, nem is akarok az lenni. Parancsolni, engedelmeskedni - a kettő összetartozik." Jean-Paul Sartre